Még csak 9 hónap sem telt el Keith Emerson halála óta, és december elején, hosszú betegség után Greg Lake is távozott az élők sorából, életének 69. évében. A műfaj egyik legkiválóbb zenész-dalszerzője volt ő, az ELP mellett a King Crimson első felállásában betöltött szerepének köszönhetően is. Ennélfogva, ha ő egy interjúban azt mondja, hogy a legjobban sikerült ELP album szerinte a Trilogy, akkor érdemes komolyan venni. Mondjuk azért kételkedtem benne így is, hogy jobban tetszene majd, mint elődjei. Hiába tartalmaznak néhány nagyszerű részletet ezek a lemezek, a Tarkus nem tud egyenletes minőséget nyújtani, a debütáló album pedig valahogy nem elég kiforrott még. Kellemes meglepetésemre azonban a Trilogy, bár még mindig nem tökéletes, valamivel tényleg jobban teljesít.

Nem véletlenül neveztem el erről az albumról a blogot, ugyanis a műfaj egyik legreprezentatívabb művének tartom úgy a zene, mint az albumborító miatt. Annak idején, mikor a Pink Floyd-ot hallgatva eldöntöttem, hogy érdemes utánanézni még más progresszív rock együttesnek is, az In the Court of the Crimson King, Close to the Edge és Foxtrot albumok mellett a Tarkus-t találtam meg elsőként. Amikor megláttam az albumborítót egyből azt gondoltam, hogy ezek őrültek. Egy első világháborús tank és egy nagy, vörös szemű, acélhátú tatu hibridje meredt rám, méretes ágyúcsövét felém irányítva. De már akkor is pozitív dolognak láttam ezt az őrültséget, és biztos voltam benne, hogy egy ilyen kreatív albumborítóhoz kiváló zene tartozik. Ennek ellenére első hallgatásra kifejezetten rossznak tűnt.

Meg kell mondjam őszintén, az Emerson, Lake & Palmer nem tartozik a nagy kedvenceim közé, annak ellenére, hogy szerintem a Tarkus könnyedén minden idők 10 legjobb progresszív rock száma között szerepelhet. Erre foghatom, hogy az egyetlen album, amit eddig jól ismertem tőlük az a Tarkus. Mikor megláttam a hírt minden idők egyik, ha nem a legtehetségesebb rock billentyűsének, Keith Emerson-nak a tragikus haláláról, eldöntöttem, hogy elkezdem bepótolni ezt a szörnyű hiányosságot, mégpedig a debütáló albumukkal. Nagyon szerettem volna maximális 5 pontot adni erre az albumra, és bár nem mondanám, hogy csalódtam, de sajnos túl sok hiányosságot érzek benne ahhoz, hogy remekműnek kiáltsam ki.