1968-ban egy titokzatos korong bukkant fel a brit lemezboltokban a Parlophone kiadó címkéjével. Eredetéről csupán annyit lehetett tudni, hogy teljes egészében bizonyos, magukat vakondoknak nevező egyének készítették. Hát oké. Aztán elterjedt a pletyka, hogy igazából a felvétel a Beatles terméke, akik éppen álnéven garázdálkodnak, és Ringo Starr-t hallhatjuk énekelni. A dolog egészen hihető, mert az ikonikus brit együttesnek is a Parlophone-nál volt éppen akkor szerződése, és a későbbi, kísérletezőbb stílusuktól nem áll messze ez a pszichedelikus szerzemény. Egy rövid ideig gyorsan emelkedett az eladott lemezek száma, de nem kellett sokat várni, míg végül a Pink Floyd-os Syd Barrett-nek köszönhetően, kiderült az igazság. Sok évvel később pedig az is kiderült, hogy Barrett-nek igazából semmi köze nincs ehhez.

Az első album, amit bemutatok az első, amit megvásároltam alig több, mint egy éve, a Kedves Óriás hatodik lemeze, a The Power and The Glory. Steven Wilson, sok más 70-es évekbeli felvétel mellett, a 40 éves évfordulóra ezt is újramixelte, és az új kiadvány eljutott Magyarországra is annak az üzletnek a polcára, ahova beléptem szétnézni. Azonnal kiszúrtam a sok mainstream Pink Floyd és Led Zeppelin CD között, és le kellett csapjak rá. Már előtte is régóta ismertem, és az egyik kedvencem volt. A Gentle Giant bár sosem volt túlságosan népszerű, az én szememben mindenképp a progresszív rock egyik óriása. Bár nevében kedves ez az óriás, a hallgatóságot általában mégsem kíméli, a sok kiváló albumuk közül talán ez a legnehezebben emészthető. De megéri megemészteni.