Nem véletlenül neveztem el erről az albumról a blogot, ugyanis a műfaj egyik legreprezentatívabb művének tartom úgy a zene, mint az albumborító miatt. Annak idején, mikor a Pink Floyd-ot hallgatva eldöntöttem, hogy érdemes utánanézni még más progresszív rock együttesnek is, az In the Court of the Crimson King, Close to the Edge és Foxtrot albumok mellett a Tarkus-t találtam meg elsőként. Amikor megláttam az albumborítót egyből azt gondoltam, hogy ezek őrültek. Egy első világháborús tank és egy nagy, vörös szemű, acélhátú tatu hibridje meredt rám, méretes ágyúcsövét felém irányítva. De már akkor is pozitív dolognak láttam ezt az őrültséget, és biztos voltam benne, hogy egy ilyen kreatív albumborítóhoz kiváló zene tartozik. Ennek ellenére első hallgatásra kifejezetten rossznak tűnt.