Legyünk hát kegyesek, és ne is várjunk tőle semmit. De hát akkor mi ez a cím? – gondolná az egyszerű ember – Komolyan ezért biggyesztették oda azt az egyest a Works Vol. 1 albumnál, ezért lettünk így megfenyegetve, és ezért vártuk tűkön ülve a folytatást, hogy egy ilyen értelmetlen, zagyva, töltelék album legyen a második rész? De hagyjuk az egyszerű embert, felejtsük el mindezt. Ne tegyünk fel kérdéseket. Mondjuk inkább azt, hogy ez egy lejátszási lista, nem egy album. Egy véletlenszerű lejátszási lista, amit egy számítógép rakott össze a maradék zenéidből, miután egy természeti katasztrófa miatt megsemmisült a kollekciód jó része. Kínodban elindítod a lejátszást, hogy a végén beléd nyilalljon a felismerés… hogy azt se tudod mit hallgattál, mert ez csakis egy zűrzavar úgy ahogy van.
Ezt az albumot két dolog hívta életre, az egyik az előző album címe, a másik pedig a lemezkiadójukkal kötött szerződés. A Works Volume 2 tulajdonképpen egy válogatás album, mely az előző két albumról kimaradt felvételeket gyűjti össze. Nem tudom, hogy amikor az előző albumot Volume 1-nak nevezte el az együttes, akkor hogy képzelték el a folytatást, de nem vagyok benne biztos, hogy így. A Works Vol. 2 az együttest csődbe juttató híres turné alatt került a lemezboltok polcaira, amikor a feszültség igencsak növekedett már a három zenész között. Ha voltak is terveik, hogy új eredeti zenéket alkossanak az albumhoz, azt a koncertsorozat közben elvetették. Az előző albumokról kimaradt felvételek és kislemez B-oldalak így pont kapóra jöttek, és megtöltöttek egy albumot, amit így ki lehetett adni. Ez a lehetőség már sajnos nem állt rendelkezésre a következő albumnál, a Love Beach-nél. Ó jaj, a Love Beach!
Azzal együtt, hogy most jól elkezdtem össze-vissza szidni ezt a lemezt, meg kell jegyezzem, hogy bár ha a dalok nem is túl emlékezetesek, azért egyáltalán nem olyan iszonyúak. Már ha az egész album egy töltelék válogatás album, legalább a számok egymáshoz viszonyítva egyenletes minőségűek, és többé-kevésbé élvezhetőek. Valószínűleg inkább azért nem kerülhettek fel a korábbi albumokra, mert stílusban, hangzásban túlságosan elütöttek a többi felvételtől. Annak pedig hogy túl sok energiát nem fektettek az album megtervezésébe, az a kellemes mellékhatása van, hogy nem olyan fárasztóan grandiózus, mint az elődje.
A When the Apple Blossoms Bloom..., a Brain Salad Surgery és a Tiger in a Spotlight című számok az 1973-as Brain Salad Surgery album felvételekor készültek. A When the Apple Blossoms Bloom... egy instrumentális szerzemény, mely a Jerusalem című számmal egy kislemezen már korábban is megjelent. A Brain Salad Surgery lehetett volna akár az album névadó dala. Jobb, mint a Benny the Bouncer, mely végül felkerült az albumra, de így se a világ teteje. Az együttesnek van egy emlékezetes fellépése, ahol a Tiger in a Spotlight című dalt adták elő egy tévéműsorban – az állatbarátok forduljanak el – egy valódi hús-vér tigris társaságában. Mint köztudott, a tigrisek fő előfordulási helye nem a Yamaha GX-1 szintetizátorok közelében található, így szegény kölyöktigris láthatóan jól meg volt rémülve. Nála már csak Greg Lake lehetett rémültebb, ahogy az előadás során a tigris fokozatosan egyre közelebb kúszott hozzá.
A Bullfrog és a Close but not Touching olyasmi, mint ami Carl Palmer oldaláról maradhatott le a Volume 1-nál. A dobokra fókuszáló érdekes kis szerzemények, de semmi extra. Emerson nagyon szereti a kocsmai zongorát ezen az albumon is, és mivel jobbat nem tudott előszedni, kapunk tőle három ilyen számot is, ezek a Barrelhouse Shake-Down, Maple Leaf Rag (Scott Joplin feldolgozás) és a Honky Tonk Train Blues (Mead Lux Lewis feldolgozás). A felsoroltakon kívül a Greg Lake központú dalok maradtak, ezek a Watching Over You, So far to Fall, I Believe in Father Christmas és a Show Me the Way to Go Home. Az első kettőt szívesen látnám Greg Lake oldalán a Volume 1 albumon bármelyik két szám helyett onnan. Két kevésbé csöpögős, korrekt szám, a So far to Fall egészen jazzes, érdekes, vidám nóta. Az I Believe in Father Christmas már korábban megjelent Greg Lake kislemezeként szólóban, és elsöprő sikert aratott akkoriban Angliában, ahol karácsonyi dal lévén karácsony környékén előszeretettel játszották. A Show Me the Way to Go Home egy régi ismert nóta egyszerű feldolgozása, tulajdonképpen a magyar Részegen ki visz majd haza? sláger angol népi megfelelője.
Sokkal többet nem tudok írni erről az albumról. Az összhatás hiányában ez az a fajta lemez, mely nem ér többet a dalok értékének összegénél. Egy szebb napokat is látott, szétesőfélben levő együttes szerzeménye, mely nem tör magas babérokra, viszont megmarad a korrektség szintjén. A gyűjtők és rajongók polcán megállja a helyét, de nem ajánlom senkinek, hogy itt kezdjen ismerkedni az együttes repertoárjával.
Értékelésem: 2.0/5.0
Forrás:
